Opera két felvonásban
Karmester: Fischer Ádám, Kovács János, Török Géza, Lukács Ervin

Rendező: Marton László
1790-ben, Lipót koronázásának évében Pest dinamikusan fejlődő városrésze – a mai Belváros – a Lipótváros nevet kapta. Határában, a mai Nagykörúton túl, üres telkek voltak. Száz évvel később, 1896-ban, ugyanitt – az Új Lipótvárosban – épült fel az impozáns Vígszínház, amely mögött még az építés évében is mocsaras terület húzódott, banditák, tolvajok és gyilkosok ideális bújóhelye. A Vígszínház elhelyezkedése ekkoriban a Mozart korabeli bécsi Theater auf der Wieden – Freihaustheaterhez volt hasonlatos, melyet 1789-től Emanuel Schikaneder, a Varázsfuvola szövegírója irányított.

„A Freihaustheater egyike volt Bécs számos külvárosi színházának, közlekedési szempontból azonban jó helyen feküdt, könnyen meg lehetett közelíteni, ráadásul beépült egy nagy, mintegy kétszázhuszonöt lakásos épületegyüttesbe, amely Starhemberg herceg tulajdonában állt. A társulat tagjai olcsón lakhattak itt – a mellékesen a színház közönségét is adó – iparosok, munkások, szolgálók mellett, bár az előadásokat az úri társaság tagjai is látogatták. A zsöllyében egyszerű fapadokon ülhetett a publikum (…) A színház összesen nyolcszáz személyt fogadott be esténként. Schikaneder pontosan kalkuláló, a szabályokat betartó, megfontolt, a művészi sikert is előre megtervezni képes színházi vezetőnek bizonyult.” – írja a korszak a kiváló történetírója, Volkmar Braunbehrens. „Bár színészeinek nem fizetett kimagasló gázsit, a fizetések természetesen nem versenghettek a Nemzeti Színház művészeinek csúcsgázsijaival, a művészek bérét úgy állapította meg, hogy az képes legyen megtartani, a házhoz kötni a legjobb erőket”, akik – tegyük hozzá – Mozart Varázsfuvoláját gond nélkül képesek voltak sikerre vinni.

Mára könyvtárnyi irodalma van annak, hogy miként befolyásolta, miként alakította a Varázsfuvola kanyargós meséjét, csodálatosan egyszerű, fennkölt és evilági, mindenkihez szóló zenéjét, bájosan naiv és egyben rafináltan komplex eszmeiségét maga A SZÍNHÁZ; pusztán elhelyezkedésével, jellegzetes közönségével, az opera műfaját sajátos és termékeny fénytörésbe állító belső viszonyaival. A Magyar Állami Operaház és a Vígszínház együttműködése játékos-komoly kísérletnek is tekinthető: kíváncsiak vagyunk, hogy színházaink különbsége inspiráló energiává alakítható-e, hogy mai viszonyaink között is létrehozható-e az a bizonyos termékeny fénytörés.