Zsolnay Kulturális Negyed - Planetárium
7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.
térkép
 
Planetárium

A nyolc méteres kupolában Digitarium Kappa típusú, Európában elsőként működő vetítőberendezés fogadja a látogatókat. A negyvenöt fő befogadására alkalmas létesítmény hasznos és érdekes időtöltést kínál valamennyi korosztály számára. A planetárium elsődleges célja a csillagászati-űrkutatási-, valamint egyéb természettudományos ismeretterjesztés, de emellett a művészetek és a történelem csillagászati vonatkozásainak, összefüggéseinek szórakoztató bemutatása is.
A planetáriumi előadásokat az oktatásban, tudományos ismeretterjesztésben jelentős tapasztalattal rendelkező előadók tartják: Dr. Gyenizse Péter, Dr. Nagyváradi László és Dr. Pirkhoffer Ervin.

Felhívjuk a kedves Látogatók figyelmét, hogy az előadások mindig pontosan kezdődnek, így a későket nem tudjuk beengedni, mivel a planetáriumban az előadások ideje alatt teljesen sötét van! Megértésüket köszönjük!

A ruhatárt használata kötelező és ingyenes.

Planetárium honlapja

Előadások időrendben Produkciók
MÁJ.
22
Sze
09:00
Helyünk a világegyetemben
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Nem értékesíthető
 
MÁJ.
22
Sze
10:00

11:00

12:00
Tanulmányúton a naprendszerben (film)

15:00

16:00
Kalandozások a csillagos égbolton

23
Cs

Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
23
Cs
10:00
Mesék a csillagokról

8 jegy
 
MÁJ.
23
Cs
11:00
Űrhajónk a Föld

9 jegy
 
5 jegy
 
MÁJ.
23
Cs
13:00

17:00
Tanulmányúton a naprendszerben (film)
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
24
P

1 jegy
 
MÁJ.
24
P
11:00
Utazás a Marsra
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
24
P
12:00
Kalandozások a csillagos égbolton
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
24
P
13:00
Űrhajónk a Föld
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
5 jegy
 
MÁJ.
24
P
15:00
Two small pieces of glass (documentary)
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
24
P
16:00
Helyünk a világegyetemben
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Elfogyott
 
MÁJ.
25
Szo

14:00
Kalandozások a csillagos égbolton
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
25
Szo
15:00
Idegen égboltok alatt
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
25
Szo
16:00
A világűr felfedezése
érdekességek az űrhajózás és űrkutatás történetéből
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
26
V
11:00
Mesék a csillagokról
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
26
V
15:00
Csillagképek, legendák: a nyári égbolt
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni!
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
26
V
16:00
Helyünk a világegyetemben
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
28
K
17:00
Tanulmányúton a naprendszerben (film)
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
29
Sze
09:00
Űrhajónk a Föld
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
1 jegy
 
MÁJ.
29
Sze
16:00
Kalandozások a csillagos égbolton
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
30
Cs
10:00
Mesék a csillagokról
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
30
Cs
11:00
Kalandozások a csillagos égbolton
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Elfogyott
 
MÁJ.
30
Cs
17:00
Tanulmányúton a naprendszerben (film)
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
31
P
15:00
Kalandozások a csillagos égbolton
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
MÁJ.
31
P
16:00
Helyünk a világegyetemben
Az előadások pontosan kezdődnek, a későket nem áll módunkban beengedni.
Több, mint 10 jegy
 
INFORMÁCIÓ

Nyitva tartás:
Hétfő: szünnap
November 1-március 31.: Kedd-vasárnap 10-16 óráig
Április 1-október 31. Kedd-vasárnap 10-18 óráig

ELÉRHETŐSÉGGYAKORI KÉRDÉSEKCÉGINFORMÁCIÓÜZLETSZABÁLYZATADATVÉDELEM

© 2013 Jegymester Kft. Az oldallal és annak tartalmával kapcsolatos minden jog fenntartva.