Jean-Philippe Rameau

Hippolytus és Aricia

Opera

Rameau az operatörténet legnagyobb géniuszai közé tartozik, művészetétől egyenes út vezet Gluck, Mozart és Debussy világába. Rameau útja a budapesti Operaház színpadára viszont már korántsem nevezhető ilyen egyenesnek, ki tudja hány kanyart kellett megtenni ahhoz, hogy csak most, a 21. század elején érkezzen meg. "Stílusosan" azzal az operával mutatkozik most be a hazai közönségnek, mellyel annak idején - ugyancsak nagy késéssel, hisz a premier évében, 1733-ban Rameau ötvenéves volt - a párizsi közönséget is elvarázsolta.

A Hippolyte et Aricie (Hippolytus és Aricia) Phaedra történetéből indul ki. Az Euripidész és a nagy francia tragédiaszerző, Racine feldolgozásában is ismert drámából Simon-Joseph Pellegrin készítette el a librettót. A korabeli publikumot meglepte, hogy a Rameau-opera szereplői a klasszikus tragédiához képest mennyi személyes-emberi árnyalattal lettek gazdagabbak, s hogy a figurák közötti hierarchikus viszonyok mennyivel képlékenyebbek lettek. Rameau számára minden hős egyformán fontos. Ebben igencsak különbözik mind az euripidészi, mind a racine-i mintáktól. Az egyik főhős - Aricia - Racine Phaedrájában például csak mellékszerepet kap, Rameaunál viszont a cselekmény fő mozgatórugójává válik. Hippolytus figurája is alaposan megváltozik, hősi karakterből ábrándozó hajlamú, már-már hamleti jellemű figurává alakul át. A dráma tulajdonképpeni hőse - Phaedra - jóval több együttérzést vált ki a nézőből, mint Racine tragédiájában. Thészeusz szerepe is jelentős átalakuláson megy keresztül: az alvilági jelenet úgy illeszkedik az operába, hogy Rameaunak lehetősége legyen gazdag jellemábrázolásra és rendkívüli hangfestésre. Az opera zenéjének legdöbbenetesebb mozzanataival éppen ebben a jelenetben találkozunk, így Thészeusz jelentősebb, kevésbé távoli szereplőként hagyja el a színpadot, mint ahogy az korábban megszokott volt. "A konvenciókra fittyet hányva Rameau fejlődő személyiségként kezeli összes szereplőjét. Phaedra kezdetben rideg, elutasító alakját szigorú harmóniák és szikár dallamok testesítik meg, ám mikor megvallja bűnét, Rameau zenéje valósággal szárnyakat kap: a gazdag hangszerelés, a pazar dallamok és a rémült tömeg közbeszólásai rendkívüli nagyságot kölcsönöznek Phaedra figurájának. "Itt nyugszik a harmónia istene" - írta valaki Rameau sírkövére.

Az operaházi bemutató az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus vendégszereplésével valósul meg. Karmesterük az a Vashegyi György, aki előadóként Magyarországon a legnagyobb elánnal, meggyőződéssel és szakértelemmel - és lényegében egyedül - igyekszik Rameau zsenialitása mellett hitet tenni. A premier alapját a mű 1757-es, prológus nélküli, átdogozott verziója adja - ez az utolsó változat, amely az operából Rameau életében színpadra került.

Opera öt felvonásban, francia nyelven

• Opera