Spiró György

Koccanás

Színmű

A Koccanás, ez a keserű komédia igazi "Zeitstück" – benne minden történés kiindulópontja pontosan ismerős valamennyiünk számára mindennapi életünkből, csak éppen – a komédia természetének megfelelően – minden elszabadul, felnövekszik, már-már hagymázassá válik benne, de legőrültebb pillanataiban is tökéletesen nyilvánvaló napi tapasztalataink számára. Mint címe már sejteti, a kiindulópont az, hogy (a főváros egy forgalmas helyén) egy autó belemegy egy másikba. Ez az elemi esemény láncreakciót indít el, autók kilométer-hosszú sora koccan egymáshoz, s majdnem egy egész napra megbénul a forgalom. Spiró ezzel a helyzettel a dramaturgia egy alapképletét alkalmazza nagyon életszerű módon: sok különféle embert összehozni egy – elhagyhatatlan – helyen, s így mintegy természettudományos módszerrel megteremteni egy olyan kísérleti szituációt, amelyben tisztán figyelhetők meg a törvényszerű reakciók, folyamatok. Az autósok kiszállnak kocsijukból és kapcsolatokba lépnek egymással, az ott lakók természetes módon ugyancsak belépnek a történésbe, sőt egyre újabb szereplők és embercsoportok keverednek véletlenül arra, s kerülnek így bele a szituációba, és ez a folyamat a darab előre haladtával egyre abszurdabbá válik. A figurák mindinkább megvalósítják önmagukat, megmutatják jellemüknek és életszerepüknek működését, s ezt a kifejlést maximálisan felfokozza a szereplők számának egyre lidércesebbé és ugyanakkor nevetségesebbé váló felszaporodása. A mennyiségnek ez a folyamatos növekedése, ami persze egyszersmind a jellegzetes embertípusoknak, életstratégiáknak, érvényesülési módoknak és viselkedésformáknak a szaporodását jelenti, a mai magyar élet valóságos enciklopédiáját tárja elénk. A komédiában mindent az ismerősség és a kétségbeejtő nevetségesség kettős élményével fogadunk. A kép, amely a komédiából kibontakozik, egyszerre végtelenül mulatságos és visszataszító. Spiró György ezzel a műfaj leglényegesebb hagyományát aktualizálja életünk tényeinek színpadra transzformálásával.

ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Zsámbéki Gábor

Férfi: Gáspár Sándor m.v.
Nő: Ónodi Eszter
Srác: Mészáros Béla
Vállalkozó: Bezerédi Zoltán
Rövidgatyás: Fekete Ernő
Hajléktalan: Hajduk Károly
Öregember: Kun Vilmos
Öregasszony: Máthé Erzsi
Törzs: Elek Ferenc
Rendőr: Kovács Lehel
Koccanó: Máté Gábor
Belemenő: Szacsvay László
Védőnő, Hajlott hátú asszony: Tóth Anita
Naccsága: Bodnár Erika
Feleség: Molnár Erika m.v.
Kamionos: Bán János
Kismama 1: Pelsőczy Réka
Kismama 2: Pálmai Anna
Idegenvezető: Vajdai Vilmos
Segédmunkás, Maffiózó, Turista, Bőrfejű, Tüntető: Keresztes Tamás, Dankó István, Takátsy Péter, Nagy Ervin, Rajkai Zoltán

Díszlet: Khell Csörsz m.v.
Jelmez: Szakács Györgyi m.v.
Dramaturg: Fodor Géza
A rendező munkatársa: Tiwald György

ÖNNEK AJÁNLJUK
ELÉRHETŐSÉGGYAKORI KÉRDÉSEKCÉGINFORMÁCIÓÜZLETSZABÁLYZATADATVÉDELEM



© 2011 Jegymester Kft. Az oldallal és annak tartalmával kapcsolatos minden jog fenntartva.