Sven Regener

Berlin blues

Színmű

Berlin, Kreuzberg – 1989-ben a fal nyugati oldalán még megállni látszik az idő. Kocsmák: az Ötlet, a Szemét, a Piaccsarnok. Kocsmafilozófusok, hétköznapi komédiások. Inni a söröket, végtelen beszélgetéseket folytatni a barátokkal az esőről, a sült csülök elkészítési módjairól, valamint egy titkosügynöknek vélt hallgatag alkoholistáról, aki csak szűrt búzasört iszik, citrom nélkül. Fiatalnak és szerelmesnek lenni – egy nőbe, a barátokba, egy életformába, az életbe. Lehetne mindez akár Budapesten is 1989-ben, amikor meghallgattuk a Tabánban Hobót, majd átmentünk az Almássy térre vagy a Tilos az Á-ba Balaton, Sziámi vagy Európa Kiadó koncertre, közben „megváltottuk” a világot, és azt éreztük, hogy soha ilyen szabad még senki nem volt rajtunk kívül. Frank Lehmann viszont harminc éves lesz, és valami kezd elromlani. Sajnos ez is ismerős. Mi pedig közben betegre röhögjük magunkat – majd a végén szinte észrevétlenül könnyekig meghatódunk. Felnőttünk, elmúlt egy szerelem, ledőlt a fal. Berlin blues. Sven Regener – civilben popköltő és az Element of Crime berlini rockzenekar frontembere – úgy szereti Nyugat-Berlint és Kreuzberget, ahogy Woody-Allen New Yorkot és Manhattant, vagy Bohumil Hrabal Prágát és az Örökkévalóság gátját. Berlin blues című regénye kb. egy millió eladott példánnyal a fiatal német értelmiségiek kultuszkönyvévé vált. A műből készült film forgatókönyvéért Regener 2003-ban megkapta a Német Filmakadémia arany díját. A könyv színpadi adaptációját több német színház is sikerrel játssza. Magyarul először a Budapesti Kamaraszínházban látható.

ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Léner András

Lehmann úr: Jánosi Dávid
Karl: Hajdu István
Katrin: Fekete Linda
Erwin: Nagy Viktor
Sylvio: Szűcs Péter Pál
Heidi: Majsai-Nyilas Tünde
Szürtbúzás-Rainer: Maday Gábor
Lehmann úr apja: Haás Vander Péter
Lehmann úr anyja: Majzik Edit
Cigis vendég: Karácsonyi Zoltán
Detlev: Karácsonyi Zoltán
Határőr: Karácsonyi Zoltán

Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Dramaturg: Kompár Valéria e.h.
Zenei vezető: Reményi József
Ügyelő: Petyi János
Asszisztens: Petyi János

ÖNNEK AJÁNLJUK
ELÉRHETŐSÉGGYAKORI KÉRDÉSEKCÉGINFORMÁCIÓÜZLETSZABÁLYZATADATVÉDELEM



© 2012 Jegymester Kft. Az oldallal és annak tartalmával kapcsolatos minden jog fenntartva.