Müller Péter

A vihar kapujában

Színmű

Három ember egy romos szentélyben. Vihar és világégés elől menekülve, megidéznek egy történetet.

A néző egy különös krimi közepébe csöppen, melyben mindhárom szereplő magát vallja gyilkosnak.
Két dolog tudható csak biztosan: a Feleség megerőszakolása és a Férj halála.

De mit mond a szemtanú?

És hogyan hat ez arra a három emberre, akik a számukra ismert világ összeomlása közepette, hullahegyek tövében, egy ember megölését személyessé, ezért érdekessé teszik? Melyikük képes föladni az egóját, és elfogadni a váratlanul kapott feladatot, és ki ragad bele az egzisztencializmus csapdájába?

… végzetesen beleszorultunk a saját, szubjektív világunkba, s mindannyian másképp éljük meg a valóságot, […] a "szerep" a "persona" rásült az arcunkra, kifelé élünk, s ettől tudatunkat nem valódi lényünk, hanem a szerep határozza meg. - mondja Müller Péter a darabról.

Mert az ember képtelen megszabadulni önző énjének káprázatától… Én!... Én!... Én!... Mint karóhoz kötözött kutya, úgy forogtok a szó körül! - mondja Müller Péter a darabban.

• Prózai színház
• Színház
• Színmű