Szörényi Levente-Bródy János

Veled, Uram!

Rockopera

Először mutatja be kőszínház a méltán híres szerzőpáros shakespeare-i királydrámákhoz hasonlítható művét, ezt a nagyon izgalmas, emberi konfliktusokban gazdag rockoperát, amely "…nem az István, a király folytatása, inkább a téma […] államalapító uralkodónk életének-munkásságának […] lezáró része. Éreztük már évekkel ezelőtt: az István darab önként kínálja magát, hogy idővel megválaszoljuk az ott nyitva maradt kérdéseket. Persze nem a saját kútfőnkből, hanem a történelmi összefüggések segítségével, amelyek hűségére akkor is vigyáztunk, amikor teret engedtünk az alkotói szabadságnak." - jellemzi alkotását a zeneszerző.

Utódlási harc izgalmas drámája a darab - amely István király uralkodásának utolsó évéiről szól - olyan, meg nem fejtett rejtélyek nyomába kalauzolja a nézőt, mint például István király egyetlen fiának, trónörökösének, Imre hercegnek máig tisztázatlan, csak a krónikákból ismert halála, amelyet értelemszerűen utódlási harc követ. A háttérben és a nyilvánosság színpadán ármánykodás, cselszövés, kényszerű paktumkötés húzódik. Mindez mit jelent ma? Kicsit azt mutatja számunkra, hogy a helyzet akkor sem volt más, mint az azt követő "zivataros" századokban…

A történelem fintora, hogy István unokatestvérének, egyben vetélytársának a hatalomból való félreállítása és megvakíttatása után pont Vászoly fiaiból kerülnek ki az interregnum utáni Árpád-házi királyok.

A darab ősbemutatója óta eltelt több mint tíz év. Szörényi Levente és Bródy János Kerényi Miklós Gábor kérésére csak és kizárólag az Operettszínház számára készített új változatot, amelybe négy új dal került, és teljesen filmszerű-jelleget kapott a rockopera. Szörényi munkája már-már Wagner operáit jellemző nagyszabású zenedramaturgia, pontosan ábrázolja a lélektani folyamatokat, és tulajdonképpen ez az a remekmű, ami az Árpád népe előfutáraként felöleli a zeneszerző egész életművét.

Különleges pillanat egy színház életében, amikor a nagy elődök, a nagy utódok és az ifjú tehetségek, azaz három generáció játszhat-énekelhet együtt egy színpadon, Önöknek, Önökért, s azért, hogy magyar történelmünk egy parányi, de sorsfordító szeletét mindenkihez eljuttassák.

ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Somogyi Szilárd

Szereplők:
István király: Sasvári Sándor, Földes Tamás
Gizella királyné, István felesége: Füredi Nikolett, Geszthy Veronika
Orseolo Péter, a király unokaöccse: Mészáros Árpád Zsolt, Homonnay Zsolt
Vászoly, a király unokatestvére: Feke Pál, Szerényi László
Ilon, Vászoly felesége: Janza Kata, Nádasi Veronika
Imre herceg, István és Gizella fia: Kádár Szabolcs, Barkóczi Sándor
Krisztina, Imre herceg menyasszonya: Vágó Bernadett, Fekete-Kovács Veronika
Aba Sámuel nádor, a király sógora: Németh Attila, Szentmártoni Norman
Gellért püspök, Imre herceg nevelője: Magócs Ottó, Mati György
Zobor táltos: Pirgel Dávid, Angler Balázs
Német követ, Sámán dobos: Pálfalvy Attila
Pápai legátus: Ambruzs Ádám

Közreműködik:
A Musical Együttes
A Színház Balettkara
A Színház Zenekara
A Pesti Broadway Stúdió növendékei

Zeneszerző: Szörényi Levente
Szövegíró: Bródy János
Dramaturg: Sárdi Mihály
Dramaturg: KERO® - Kerényi Miklós Gábor
Hangszerelő: Németh Zoltán
Zenei vezető-karmester: Balassa Krisztián
Karmester: Bíró Péter
Karigazgató: Drucker Péter
Koreográfus-asszisztens: Szabó Erika
Koreográfus-asszisztens: Szűts Rita
Rendezőasszisztens: Niklai Judit
Játékmester: Bori Tamás
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Bodor Johanna

ÖNNEK AJÁNLJUK
ELÉRHETŐSÉGGYAKORI KÉRDÉSEKCÉGINFORMÁCIÓÜZLETSZABÁLYZATADATVÉDELEM



© 2012 Jegymester Kft. Az oldallal és annak tartalmával kapcsolatos minden jog fenntartva.