Az elővételi időszakban vásárlók két fő részére szóló két éjszakás szállást nyerhetnek a négy csillagos Wellness Hotel Gyula szállodába. Vásároljon elővételben, élvezze előnyeit és nyerjen!
A Budavári Borfesztivál 2012-es programjai
A Budavári Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, és a hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok, és készítőik, akik szívesen beszélgetnek a borkedvelőkkel és akiknek szakszerű útmutatásait, tanácsait érdemes megfogadniuk mindazoknak, akik értő borfogyasztóvá kívánnak válni. Az idei Borfesztivál középpontjában a fiatalok, fiatal borászok állnak, akik az utóbbi 15-20 év legismertebb borász generációjának leszármazottai. Fiatalos lendülettel, friss szemlélettel, új tapasztalatokkal, ötletekkel fűszerezett saját készítésű boraik egy új dimenziót nyitnak meg a borkedvelők előtt.
Öt napon át gazdag kulturális és zenei program várja a látogatókat. Közel 50 produkció kerül bemutatásra a Borfesztivál színpadán. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, népzene, néptánc, és a jazz teszi felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat.
Aki már belekóstolt, és aki még nem, egyaránt szívesen látott hallgató szeptember 10-11-én a hosszú évek óta megrendezésre kerülő, népszerű boregyetemen. A kétnapos kurzuson elismert szakemberek, színvonalas, érdekes, borkóstolóval egybekötött naprakész előadásain, hasznos információkkal gazdagodhatnak a borbarátok és a tudásukat frissíteni vágyó szakmabeliek is.
Színes, látványos, táncos-zenés forgatag a szőlő- és bortermelő eleink tiszteletére, a Budai Várban, szeptember 15-én rendezett szüreti felvonulás - népzenei és néptánc gála ünnepén. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó, néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai, valamint a Szarvasgomba Lovagrend képviselői alkotják.
A Borfesztivál idén is különleges gasztronómiai kínálattal készül a hazai minőségi alapanyagokra és a Vendégország ízeire, tájegységek gasztronómiájára épülő kínálatával. Régi receptúrák újragondolva, kézműves hagyományőrző termékek és eleven bisztró konyha egyszerre a Budai Várban. Hagyományos, kézzel húzott rétesek, kemencében sült kenyérlángosok, klasszikus kürtőskalács, szőlőcsősz pecsenyéje, finomságok mangalicából, magyar, francia és spanyol juh-, kecske-, és tehéntejből készült sajtok, sonkakülönlegességek, házias füstölt ínyencségek várják a látogatókat.
A kisgyermekes fiatal felnőttek, családok számára is jó szórakozást, kikapcsolódást kínál a Borfesztivál. A már megszokott játszóházas gyermekmegőrzőn kívül színvonalas, ingyenes szórakozás várja a kicsiket és nagyokat.
Nyitva tartás:
szeptember 12-13. szerda-csütörtök: 14.00-23.00;
szeptember 14. péntek: 12.00-23.00;
szeptember 15-16. szombat-vasárnap: 10.00-23.00
Helyszín: Budavári Palota teraszai
20+1. Budavári Borfesztivál honlapja
20+1. Budavári Borfesztivál - 5 napos bérlet