Gellért Hotel

VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben

a gasztronómia védőszentjeivel

Fesztivál

Az idei évben fordulóponthoz érkezett a Gellért Szálló méltán közismert borfesztiválja, hiszen névadója születésének 1700. évfordulója tiszteletére Szent Márton-emlékévet ünneplünk 2016-ban. Ez alkalommal az újbor bíráját, a szőlősgazdák védőszentjét, azaz Szent Mártont és a gasztronómia védőszentjeit idézi meg az ország legizgalmasabb Márton napi programsorozatán a Danubius Hotel Gellért. Mások mellett a szakácsok, pincérek, az érlelt sajtok és a szőlőművesek védőszentjeinek mítosza lengi majd be a patinás szállodaépület összes termeit, ahol izgalmas étkekkel, nedűkkel és programokkal várják a vendégeket.

november 10. csütörtök
Sörre bor mindenkor

18:00 - 22:00 óra között
A februári Indoor Sörfesztivál beharangozójaként 20 kézműves sört kóstolhatunk a Gellért Sörözőben sörkorcsolyák kíséretében.
19:00 óra
Sörkurzus Katona Csaba történésszel
Katona Csaba a Magyar Tudományos Akadémia történészeként egy személyben sörtörténész és humorista is, akinek sörkurzusai felérnek egy stand up comedyvel. Mindeközben pedig egy elhivatott és szakavatott embertől képet kapunk a sör történetéről.

november 11. péntek
Szent Márton napja

17:00 - 22:00 óra között
Korlátlan bor- és pálinkakóstolás - a kiállítók a Bor és Piac szaklap válogatásában jelennek meg
Több mint 10 gasztro kiállító

19:00 óra
Borvacsora a Gellért Sörözőben - Szent Márta és védencei

A gourmet borvacsora névadója Szent Márta, aki Krisztus vendéglátójaként lett a háziasszonyok, az olasz vendéglátóipari dolgozók, a szakácsok, a pincérnők és a pincérek védőszentje. Tiszteletére a kortárs gasztronómia legjobbjai állították össze a borvacsora rendkívüli menüjét Szent Márton napjára.
A háziasszony Fűszeres Eszter, a főszereplők pedig az ország csúcséttermeinek képviselői lesznek, a Gerbeaud, a Kistücsök, a Salon, a Tanti, a Buono és a Gellért Söröző részvételével.
Menüsor: ITT.


19:00 óra
Lakosztályétterem - Dom Pérignon és szarvasgomba
A limitált létszámú, prémium kategóriás vacsora felejthetetlen gasztronómiai élményt ígér, ahol a Dunára néző panorámás luxuslakosztály kiváló keretet ad a Michelin csillagos séf, Pesti István és a pezsgőszakértő, Túróczi Anett 6-fogásos Champagne vacsoraestjének.A kitűnő fogásokat Almássy Lili, Ruzicska Tünde és Herter Katalin designer, kerámiatervezők alkotásain tálaljuk.
Menüsor: ITT.



20:00 óra
A Magyar Konyha Magazin bemutatja
Sajtkurzus - A Sajt, a Bor és a Kenyér Szentháromsága
A kurzus védőszentjei Kildare-i Szent Brigit, az érlelt sajtok, Szent Vince, a szőlőművesek és Szent Medárd, a gabonaaratás védőszentje. Tiszteletükre állt össze erre a szenzációs kurzusra a Vászolyi Sajtmanufaktúra, a Luka Pincészet és a Jacques Liszt, méghozzá Balaton-felvidéki házi készítésű sajtokkal, borokkal a Soproni Borvidékről és saját kovásszal készült friss kézműves kenyerekkel. Aki moderál: Vajda Pierre!
Kóstolófalatok és borsor ITT.



22:00 - 02:00 óra között
After Party a Fürdőcsarnokban
A zene mellett a DiVino Borbáré és a gasztro kiállítóké a főszerep
22:00 - Compact Disco koncert
23:00 - DJ Gaga

november 12. szombat

17:00 - 22:00 óra között
Korlátlan bor- és pálinkakóstolás - a kiállítók a Bortársaság válogatásában jelennek meg
Több mint 10 gasztro kiállító

19:00 óra
Borvacsora a Gellért Sörözőben - Szent Márta és védencei
A gourmet borvacsora névadója Szent Márta, aki Krisztus vendéglátójaként lett a háziasszonyok, az olasz vendéglátóipari dolgozók, a szakácsok, a pincérnők és a pincérek védőszentje. Tiszteletére a kortárs gasztronómia legjobbjai állították össze a borvacsora rendkívüli menüjét Szent Márton napjára.A háziasszony Mautner Zsófia, a főszereplők pedig az ország csúcséttermeinek képviselői lesznek, a Gerbeaud, a Kistücsök, a Salon, a Tanti, a Buono és a Gellért Söröző részvételével.
Menüsor: ITT.



19:00 óra
Lakosztályétterem - Dom Pérignon és szarvasgomba
A limitált létszámú, prémium kategóriás vacsora felejthetetlen gasztronómiai élményt ígér, ahol a Dunára néző panorámás luxuslakosztály kiváló keretet ad a Michelin csillagos séf, Pesti István és a pezsgőszakértő, Túróczi Anett 6-fogásos Champagne vacsoraestjének.A kitűnő fogásokat Almássy Lili, Ruzicska Tünde és Herter Katalin designer, kerámiatervezők alkotásain tálaljuk.
Menüsor: ITT.



20:00 óra
A Magyar Konyha Magazin bemutatja
Sajtkurzus - A Sajt, a Bor és a Kenyér Szentháromsága
A kurzus védőszentjei Kildare-i Szent Brigit, az érlelt sajtok, Szent Vince, a szőlőművesek és Szent Medárd, a gabonaaratás védőszentje. Tiszteletükre állt össze erre a szenzációs kurzusra a Vászolyi Sajtmanufaktúra, a Luka Pincészet és a Jacques Liszt, méghozzá Balaton-felvidéki házi készítésű sajtokkal, borokkal a Soproni Borvidékről és saját kovásszal készült friss kézműves kenyerekkel. Aki moderál: Vajda Pierre!
Kóstolófalatok és borsor ITT.



22:00 - 02:00 óra között
After Party a Fürdőcsarnokban
A zene mellett a DiVino Borbáré és a gasztro kiállítóké a főszerep
22:00 - Kelemen Kabátbankoncert
23:00 - DJ Gomes

november 13. vasárnap

12:00 - 15:00 óra között
Sunday brunch a Panoráma Étteremben- Kulináris zarándokút
A VI. Márton napi Borfesztivál programja szenzációs kulináris zarándokúttal zárul a Gellértben, amikor Budapest TOP 6 Sunday brunch helyszínének összefogásával parádés menüből válogathatnak a vendégek. A Szent Márton emlékév tiszteletére Héjja László, a Gellért vezető séfje ételsora mellett az Araz, a Gundel, az Icon, a Manna, a Paris Budapest és a Panoráma Étterem fogásai szerepelnek a büféasztalokon.
Menüsor: ITT.



12:00 - 15:00 óra között
Sunday brunch a Gellért Sörözőben- a mindennapi kenyerünk
Vasárnap valóban rendhagyó Sunday Brunch ad méltó zárást az idei borfesztiválnak a Gellért Sörözőben, ahol Budapest legjobb kifőzdéinek összefogásával készül a menüsor. A Szent Márton emlékév tiszteletére Frideczky András, a Gellért Söröző séfje ételsora mellett a Kádár, a Földes Józsi, a Kisharang és a Nagyi Kifőzdéje fogásai szerepelnek a büféasztalokon.

Jegyek:
Sörre bor mindenkor: 3.990 Ft
2016. november 10. 18:00
Tartalma: 1 fő részére korlátlan sörkóstolás a Gellért Sörözőben, 3 sörkorcsolya, belépő a sörkurzusra 19:00-tól

Fesztiváljegy péntek: 5.990 Ft
2016. november 11.
Borkóstolás 17-22 I After party 22-02
Tartalma: 1 fő részére egynapos belépő a fesztiválra és az after partyra,1 db 1.000 Ft értékű Winelovers kupon*, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás
*A pénteki fesztiváljegy kuponja beváltható bármely Winelovers Afterwork eseményen, bármely Winelovers nagyrendezvényen és a hamarosan induló Winelovers webshop-ban; 1 vásárláshoz csak 1 kupon használható fel.

Fesztiváljegy péntek + Sajtkurzus: 7.190 Ft
2016. november 11. 20:00
Borkóstolás 17-22 I After party 22-02
Tartalma: 1 fő részére egynapos belépő a fesztiválra és az after party-ra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás + a Sajtkurzuson való részvétel sajtokkal, borokkal és kenyérfalatokkal

Fesztiváljegy szombat: 6.990 Ft
2016. november 12.
Borkóstolás 17-22 I After party 22-02
Tartalma: 1 fő részére egynapos belépő a fesztiválra és az after partyra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás

Fesztiváljegy szombat + Sajtkurzus: 8.190 Ft
2016. november 12. 20:00
Borkóstolás 17-22 I After party 22-02
Tartalma: 1 fő részére egynapos belépő a fesztiválra és az after party-ra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás + a Sajtkurzuson való részvétel sajtokkal, borokkal és kenyérfalatokkal

Fesztiválbérlet: 8.990 Ft
2016. november 11. és 12.
Borkóstolás 17-22 I After party 22-02
Tartalma: 1 fő részére kétnapos belépő a fesztiválra és az after partyra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás

Borvacsora a Gellért Sörözőben: 14.990 Ft
2016. november 11. 19:00
Tartalma: 1 fő részére 5-fogásos borvacsora, belépő a borfesztiválra és az after partyra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás

Borvacsora a Gellért Sörözőben: 14.990 Ft
2016. november 12. 19:00
Tartalma: 1 fő részére 5-fogásos borvacsora, belépő a borfesztiválra és az after partyra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás

Lakosztályétterem: 24.990 Ft
2016. november 11. 19:00
Tartalma: 1 fő részére prémium kategóriás vacsora a 422-es deluxe apartmanban, belépő a fesztiválra és az after partyra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás

Lakosztályétterem: 24.990 Ft- MINDEN JEGY ELKELT!
2016. november 12. 19:00
Tartalma: 1 fő részére prémium kategóriás vacsora a 422-es deluxe apartmanban, belépő a fesztiválra és az after partyra, 1 db kóstolópohár, korlátlan bor- és pálinkakóstolás

Sunday brunch a Panoráma Étteremben: 8.990 Ft
2016. november 13. 12:00 - 15:00
Tartalma: vasárnapi ebéd 1 fő részére a Panoráma Étteremben, korlátlan étel- és italfogyasztás (bor, pezsgő, sör, üdítőital és kávé)

Sunday brunch a Panoráma Étteremben gyerekjegy: 4.490 Ft
2016. november 13. 12:00 - 15:00
Tartalma: vasárnapi ebéd 1 gyermek (6 és 14 év között) részére a Panoráma Étteremben, korlátlan étel- és italfogyasztás (gyerekpezsgő, üdítőital és juice)
6 év alatti gyerekeknek a belépés ingyenes

Sunday brunch a Gellért Sörözőben: 5.990 Ft
2016. november 13. 12:00 - 15:00
Tartalma: vasárnapi ebéd 1 fő részére a Gellért Sörözőben, korlátlan étel- és italfogyasztás (fröccs, házi fehér és vörös borok, Giorgio sör, házi szörp, szóda és kávé)

Sunday brunch a Gellért Sörözőben gyerekjegy: 2.990 Ft
2016. november 13. 12:00 - 15:00
Tartalma: vasárnapi ebéd 1 gyermek (6 és 14 év között) részére a Gellért Sörözőben, korlátlan étel- és italfogyasztás (házi szörp, szóda és juice)
6 év alatti gyerekeknek a belépés ingyenes


VI. Márton napi Borfesztivál
2016. november 10-13.
Danubius Hotel Gellért
1111 Budapest, Szent Gellért tér 1.
Hivatalos weboldal: www.borfesztivalgellert.hu
NOV.
11-től
NOV.
12-ig
E-jegy
Előadások
NOV.
10
2016
18:00
Sörre bor mindenkor
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
11-től
NOV.
12-ig
17:00
17:00
Fesztiválbérlet
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
11
2016
17:00
Fesztiváljegy péntek
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
11
2016
19:00
Borvacsora a Gellért Sörözőben - péntek
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
11
2016
19:00
Lakosztályétterem - péntek
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
11
2016
20:00
Fesztiváljegy péntek + Sajtkurzus
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
12
2016
17:00
Fesztiváljegy szombat
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
12
2016
19:00
Borvacsora a Gellért Sörözőben - szombat
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
12
2016
19:00
Lakosztályétterem - szombat
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
MINDEN JEGY ELKELT!
Lezárt
 
NOV.
12
2016
20:00
Fesztiváljegy szombat + Sajtkurzus
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
13
2016
12:00
Sunday brunch a Gellért Sörözőben
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
13
2016
12:00
Sunday brunch a Gellért Sörözőben gyerekjegy
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
13
2016
12:00
Sunday brunch a Panoráma Étteremben
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
NOV.
13
2016
12:00
Sunday brunch a Panoráma Étteremben gyerekjegy
VI. Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Gellért Szálloda
Lezárt
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×