Liszt Ferenc Kamarazenekar

Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar meghatározó és kulcsfontosságú szereplője a hazai és a nemzetközi zenei életnek, az együttes évről évre a világ legjelentősebb hangversenytermeiben lép fel. A Liszt Ferenc Kamarazenekart a kamarazenei műfaj egyik legkiválóbb képviselőjeként tartják számon világszerte. Mindezt a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság, kiemelkedő művészi érzékenység biztosítja.

A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Több mint fél évszázados működésük során – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – nemzetközi hírnévre tettek szert: ötvenet is meghaladja az országok száma, ahova eljutottak, többek között felléptek a new york-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a sydney-i Operaházban, a buenos aires-i Teatro Colónban, valamint a párizsi Théatre de la Ville-ben.

A zenekar olyan kiváló szólistákkal lépett színpadra, mint Mischa Maisky, Emmanuel Pahud, Vagyim Gluzman, Alison Balsom, Fazil Say, Borisz Berezovszkij, Ning Feng, Baráti Kristóf, Várdai István, David Fray, Denisz Macujev, Jefim Bronfman, Gustav Rivinius, Markus Stockhausen, Boldoczki Gábor, Martha Argerich, Rost Andrea, Maxim Vengerov és Steven Isserlis. Tavaly decemberi koncertjükön ismét vendégük volt a csodálatos zongoraművésznő, Martha Argerich. Közös hangversenyük a budapesti zenei élet 2019-es legkiemelkedőbb zenei eseménye volt. Szintén a múltév nagy sikere volt a Deutsche Grammophon gondozásában megjelent, Rácz Ödönnel közösen elkészített hanglemezük, mely egyöntetű elismerést aratott a nemzetközi kritika, és ami a legfontosabb: a közönség körében. A “My Double Bass”-CD hosszú ideig szerepelt a lemezvásárlási listák élmezőnyében, hetekig az élen.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar büszke arra, hogy nemzeti zenekarként Magyarországot, a magyar kultúrát képviselheti és népszerűsítheti szerte a világban.

Az utóbbi években Tfirst Péter koncertmesteri irányítása mellett, ragaszkodva a megszokott magasszintű művészeti interpretációhoz és az elismerten egyedi Liszt Ferenc Kamarazenekaros hangzáshoz, folytatódott a zenekar nagyívű szereplése mind itthon, mind a nagyvilágban. A hazai és a nemzetközi zenei világot is bejárta az az idei éveleji hír, mely szerint 2020-tól Várdai István világhírű csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódik be a szakmai felkészítésbe és művészi koncepció kialakításába.

INFORMÁCIÓ
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×