Hopp Ferenc Múzeum

1062 Budapest, Andrássy út 103
térkép
 


2020. október 10-től, szombatonként és vasárnaponként 11.00 és 16.00 között újra látogatható a Hopp Múzeum!

A Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum című kiállításunk 2019-ben, a múzeum alapításának 100. évfordulóján nyílt meg azzal a céllal, hogy tisztelegjen az alapító előtt, elmesélje a múzeum történetét, a múzeumalapítást követő nagy korszakokat, a gyűjteményezés főbb szempontjait és hogy felvonultassa a múzeum összes gyűjteményi egységének (kínai, japán, koreai, ndiai, délkelet-ázsiai, mongol, tibeti-nepáli, közel-keleti és Zichy-féle régészeti gyűjtemény) legkiemelkedőbb műtárgyait.

A kiállítás sajátossága, hogy a több száz tárgy és a rendkívül érzékeny tárgycsoportok bemutatása csak úgy lehetséges, ha a tárlat időről időre változik, vagyis a tárgyak cserélődnek. Az alapvetően műtárgyvédelmi megfontolásokon túl ez azt is jelenti, hogy a látvány és a tárgyi összefüggések, dialógusok is változnak. Éppen ezért, aki egyszer látta már a kiállítást, annak érdemes újra visszatérnie, mert újdonságokat fedezhet fel.

Az elmúlt hónapok kényszerű bezártsága alatt a szakmai stáb folyamatosan készült a tervezett installáció eddigi legnagyobb átalakítására és a cserélendő tárgyak megfelelő előkészítésére, így októberben végre látható lesz a múzeum japán szamurájpáncélja és fegyverei, valamint a kínai és a koreai gyűjtemény festészeti anyagának egy-egy kiemelkedő darabja is.


Továbbra is vigyázzunk egymásra!
A múzeum a mindenkori járványügyi készültségnek megfelelően különböző intézkedéseket vezet be, ebben kérjük látogatóink szíves együttműködését. Kérjük, hogy már a belépésnél és a látogatás teljes időtartama alatt viseljenek az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot. A kiállítótérben kérjük, tartsák be a 1,5 méteres távolságot. Ennek érdekében lehet, hogy várakozni kell a termek bejáratánál a látogatók számának függvényében. Javasoljuk, hogy belépőiket elővételben vásárolják meg online, a jegymester.hu oldalán.
Megértésüket köszönjük, kellemes időtöltést kívánunk!

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

A múzeumot 1919-ben alapította a cégtulajdonos, világutazó, műgyűjtő és mecénás Hopp Ferenc, aki végrendeletében mintegy 4000 darabból álló gyűjteményét keleti művészeti múzeum alapítása céljából az államra hagyta.

A Hopp-villa körül kialakított kert korának ismert, keleti hangulatú kuriózuma volt, s ma is szerves része a múzeum hétköznapjainak, hiszen programjaik zömének helyszínéül szolgál.

A gyűjtemény ma mintegy 30 000 műtárgyból áll, és kínai, japán, indiai, délkelet-ázsiai, nepáli, tibeti, mongol, koreai és közel-keleti tárgyanyagával Magyarország továbbra is egyetlen keleti művészeti múzeuma.

Az épületben négy teremben berendezett időszaki kiállítások keretében tárunk újabb és újabb válogatásokat az ázsiai országok kultúrája iránt érdeklődő látogatók elé.

Kérjük, jegyvásárlás előtt tájékozódjon a múzeum honlapján a belépőjegyek áráról és az igénybe vehető kedvezményekről, valamint a múzeum nyitvatartásáról, illetve az esetleges korlátozásokról.

INFORMÁCIÓ


Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
1062 Budapest, Andrássy út 103.
Múzeumi nyitva tartás:
szombat–vasárnap: 11.00–16.00, hétköznapokon zárva
pénztár: 15.15-ig
Kerti nyitva tartás:
péntek–vasárnap: 10.00–18.00
Belépés a kertbe: ingyenes

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×