Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café

1052 Budapest, Szervita tér 5.
térkép
 


2018-ban ünnepli fennállásának hatodik évfordulóját a Rózsavölgyi Szalon, mely a Rózsavölgyi Zeneműbolt, Pest legrégibb üzlete, a 169 éve ugyanazt a tevékenységet végző bolt felett működik. Az épület 100. évfordulójára átalakult, megszépült a könyv- és zeneműbolt és azzal egybenyitva 2012. április 11-én, a Költészet napján megnyílt a Belváros új kávéháza és művészeti központja, a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café. A Rózsavölgyi Szalont 2012 szeptemberétől a Városi Színház Nonprofit Kft. működteti.

A Rózsavölgyi Szalon művészeti koncepciójának lényeges gondolata, hogy elsősorban olyan kortárs magyar és nemzetközi műveket mutasson be, amelyeket hazai színpadokon még nem játszottak. Ezek közül több olyan színpadi adaptáció, mely valamely ismert regény alapján, kifejezetten a Szalon felkérésére íródott.

A 100 négyzetméteres előadóterem 75 személy befogadására alkalmas. A nézőtér kávéházi elrendezésű, hagyományos márványasztalokkal, szecessziós székekkel, kényelmes pamlaggal. A rendezvényeken kívüli időszakban a nézőtér hangulatos kávéházként üzemel, pompás kilátással a megújult belvárosi főutcára. A 15 négyzetméteres mini-színpadhoz komplett fény-, hang- és vetítéstechnika tartozik. A bolton keresztül megközelíthető előcsarnokban büfé, ruhatár, mosdók találhatók. A szalon mozgássérült vendégek fogadására is alkalmas.

A Szalonban működő kávéház könnyű ételekkel, kávé és tea különlegességekkel és folyamatosan változó desszertkínálattal várja vendégeit.

Előadások időrendben Produkciók
FEBR.
20
Sze
19:30
Valentin nap éjszakája
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
21
Cs
19:30
Az őz
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
22
P
19:30
Széllel szembe - poénok és poémák
Jordán Tamás stand-up estje
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
23
Szo
16:00
romance.com
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
23
Szo
19:30
romance.com
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
24
V
15:00
Amazonok - Három év múlva
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
24
V
19:30
Amazonok - Három év múlva
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
25
H
19:30
"Szülőfalum, Pest"
Fesztbaum Béla színházi estje
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
FEBR.
26
K
19:30
Amazonok - Három év múlva
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
FEBR.
27
Sze
19:30
Amazonok - Három év múlva
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
2 jegy
 
FEBR.
28
Cs
18:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
FEBR.
28
Cs
21:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
1
P
20:00
Amazonok - Három év múlva
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
2
Szo
18:00
Az utolsó óra
Mark St. Germain: Freud's last session című darabja Magyarországon
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
2 jegy
 
MÁRC.
2
Szo
21:00
Az utolsó óra
Mark St. Germain: Freud's last session című darabja Magyarországon
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
3
V
16:00
Az utolsó óra
Mark St. Germain: Freud's last session című darabja Magyarországon
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
2 jegy
 
MÁRC.
3
V
19:00
Az utolsó óra
Mark St. Germain: Freud's last session című darabja Magyarországon
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
4
H
19:30
Napfény kettőnknek
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
5
K
19:30
Valami csaj(ok)
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
4 jegy
 
MÁRC.
6
Sze
19:30
Valami csaj(ok)
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
7
Cs
18:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
7
Cs
21:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
1 jegy
 
MÁRC.
8
P
19:30
Tisztelt hazudozó!
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
9
Szo
16:00
Valami csaj(ok)
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
9
Szo
19:30
Valami csaj(ok)
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
10
V
16:00
Táncórák
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
4 jegy
 
MÁRC.
10
V
19:30
Táncórák
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
3 jegy
 
MÁRC.
11
H
19:30
Amazonok - Három év múlva
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
12
K
19:30
Amazonok - Három év múlva
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
4 jegy
 
MÁRC.
13
Sze
19:30
Az őz
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
14
Cs
19:30
"Emberi hang?"
Molnár Piroska estje
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
15
P
16:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
15
P
19:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
16
Szo
16:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Lezárt
 
MÁRC.
16
Szo
19:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
18
H
18:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
1 jegy
 
MÁRC.
18
H
21:00
Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Elfogyott
 
MÁRC.
19
K
19:30
Valentin nap éjszakája
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
20
Sze
19:30
Rosmersholm
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
21
Cs
19:30
"Szülőfalum, Pest"
Fesztbaum Béla színházi estje
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
23
Szo
19:30
Az őz
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
24
V
16:00
Táncórák
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
4 jegy
 
MÁRC.
24
V
19:30
Táncórák
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
4 jegy
 
MÁRC.
25
H
19:30
Táncórák
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
3 jegy
 
MÁRC.
27
Sze
19:30
Valami csaj(ok)
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
4 jegy
 
MÁRC.
28
Cs
19:30
Örömkönny(v)eim
Sándor György humoralista jubileumi stílusparódiái
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
29
P
19:30
Visszavonulás
magyaroszági bemutató
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
2 jegy
 
MÁRC.
30
Szo
16:00
Mellettem elférsz
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
MÁRC.
30
Szo
19:30
Mellettem elférsz
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Több mint 5 jegy
 
INFORMÁCIÓ


Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
1052 Budapest, Szervita tér 5.
Tel.: +36 1 486 33 38
Jegyinformáció: +36 30 463 88 22
szalon@rozsavolgyi.hu
www.szalon.rozsavolgyi.hu
facebook.com/rozsavolgyiszalon

TOP 5 – RÓZSAVÖLGYI SZALON - ARTS&CAFÉ
1
Táncórák
2
Mellettem elférsz
3
Diplomácia
4
Amazonok - Három év múlva
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×