Love Is Here to Stay

Válogatás G(eorge) Gershwin és C(ole) Porter életművéből

Komolyzene

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Karosi Júlia Quartet
RTQ vonósnégyes

A hazai és nemzetközi díjakat, elismeréseket és ösztöndíjakat elnyerő Karosi Júlia nevét jól ismerik a jazzrajongók, hiszen évek óta meghatározó alakja a műfajnak. 2014-ben a rangos Jazzahead! fesztiválon, Brémában ő képviselte hazánkat. Együttesével elsősorban saját szerzeményeit játssza, s a dinamikus zene magán viseli a magyar és közép-európai zene ritmikai sokszínűségét. A 2014-ben, New Yorkban megjelent Hidden Roots (Rejtett gyökerek) lemez címe is az énekesnő zenei identitására utal, amelyben a jazz hagyományai mellett kiemelt fontosságú a magyar népzene és Bartók Béla életműve, ez a finoman összefonódó, kettős örökség.
"Egyik legkedvesebb zeneszerzőm, George Gershwin dalai régóta meghatározóak számomra, hiszen rajtuk keresztül kezdtem jazz zenével foglalkozni. Gershwin világa hidat képez a klasszikus zene és a jazz között, s ebben a világban rendkívül otthonosan érzem magam. Cole Porter zenéjével szeretnénk folytatni…" - nyilatkozta az énekesnő, akinek mostani műsorában a legnépszerűbb dalok mellett helyet kapnak kevésbé ismert, de annál izgalmasabb kompozíciók is.

Jegyár:

- 1-6. sor 5.500 Ft/db
- 7-13. sor 5.000 Ft/db

Kedvezményes jegyelővétel október 18-ig.

- 1-6. sor 4.400 Ft/db
- 7-13. sor 4.000 Ft/db


Előadások
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×