Utazás a jazz világában

Jazz

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása
László Attila szerzeményei és jazz örökzöldek

My Romance
Stella by Starlight
Body and Soul
Cerokee
Triste
Like Someone in Love
Sugar
Billie's Bounce

A kiváló jazz-zenész az építészmérnöki kar elvégzése után gitártanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz tanszakán kezdte Babos Gyula növendékeként 1977-ben. A jazz-konzervatórium elvégzése után élvonalbeli magyar együttesekben játszott. 1975-ben megalapította a Kaszakő nevű együttesét, melynek eredeti hangvételű zenéjét 1983-ban az Édenkert című lemezen is rögzítették. 1980-tól 1988-ig a Magyar Rádióban dolgozott stúdiózenészként. 1985-ben Tony Lakatossal alakította meg a Things nevű formációt, amely hét éven keresztül működött. 1987 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és big bandjének vezetője. 1999-ben megválasztották a Magyar Jazz Szövetség elnökévé, amely tisztséget 2005-ig töltötte be.
László Attila zeneszerzőként, hangszerelőként és zenészként folyamatosan együtt dolgozik Horváth Charlie-val. Az 1990-es évek elején megjelent Cserháti Zsuzsa lemezek zenei anyagának elkészítésében meghatározó szerepet vállalt. Pályafutása során olyan neves zenészekkel muzsikált együtt, mint Anthony Jackson, Randy Brecker, James Moody, Tommy Campbell, Dave Friedman, Gary Willis, Bob Mintzer. László Attila szerzeményeit finomság, érzékeny harmóniavilág, pasztellszerű hangszerelés, ugyanakkor lendületesség és gazdag energia jellemzi.
/Budapest Music Center/


Támogató: Budapest Főváros Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Előadások
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
A Budapest Ragtime Band vendége:
László Attila Liszt-díjas jazzgitáros, zeneszerző

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×