Franc&Franc

Borkultúra, gasztronómia

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása
A Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg 2015-ben az első Franc&Franc nemzetközi konferencia és kóstolónap, amikor a Loire-menti cabernet franc termelőket és boraikat láttuk vendégül. Tavaly újabb fejezetet írtunk a Villányi Franc történetébe, hiszen azokat az európai bortermelőket invitáltuk Villányba, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort.

Idén a történetnek Ön is részese lehet, amihez nem kell más tenni, mint 2017. november 25-én Villányba venni az irányt.

2017. november 25-án, szombaton a villányi pincékben túrázva ismerkedhetünk meg a legújabb és már piacon levő Villányi Franc-okkal. A kóstolónapra válogatott hazai borok mellett más európai borvidékekről is érkeznek vendégpincészetek, akik szintén bemutatják cabernet franc boraikat.
A programot kora délelőtt köszöntő és napindító koccintással kezdjük, majd öt kóstolóhelyszínen legalább 40 villányi és külföldi pincészet boraival ismerkedhetnek meg a résztvevők.
A pincészetek közötti közlekedést buszokkal biztosítjuk.

A rendezvényen öt busz közlekedik, amelyeket színkódokkal láttunk el. Minden busz programja azonos, csak a menetrendje változó. Az indulás és befejezés helyszíne természetesen szintén azonos. Ha többen együtt szeretnének részt venni a programon, kérjük, azonos színű buszra vásároljanak jegyet!

A részvételi díj tartalmazza: a borkóstoló nap minden tételének kóstolását; az egyes helyszínek közötti transzfert; a kínált borkorcsolyákat, falatkákat; ebédet; egy kóstolópoharat; kóstolófüzetet jegyzetelési lehetőséggel; egy Villányi Franc emléktárgyat.

Villány, a cabernet franc természetes hazája várja a borkedvelőket.

Early bird ár október 1-ig 16.900 Ft
Normál ár november 24-ig 18.900 Ft
Előadások
NOV.
25
Szo
10:00
Franc&Franc
Villány Bock Pincészet
Több, mint 10 jegy
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×