Franc&Franc Fórum

Borkultúra, gasztronómia

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg 2015-ben az első FRANC&FRANC nemzetközi konferencia és kóstolónap, amikor a Loire-menti cabernet franc termelőket és boraikat láttuk vendégül.
Tavaly egy újabb fejezetet írtunk a Villányi Franc történetkönyvébe, hiszen azokat az európai bortermelőket invitáltuk Villányba, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort, a kiemelt partnerek 2016-ban az olasz Friuli Grave régió és a Balkán-térség cabernet franc termelői voltak.
A két éve bevezetett VILLÁNYI FRANC márkanév a prémium és szuper prémium villányi cabernet franc borok közösségi megnevezése, amely saját logóval, márkajelzéssel rendelkezik. Szeretnénk, ha ez a márka a hazai piacon is egyre sikeresebben szerepelne, ezért az idei rendezvény vezértémája a Magyar borpiac és a cabernet franc.
A Villányi borvidék 2017. november 24-én, pénteken 10 órától rendezi meg a 3. FRANC&FRANC fórumot, melynek a palkonyai MOKOS Pincészet színházterme ad otthont.
A szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők tolmácsolásában kóstolhatunk meg ritkaságszámba menő hazai borsorokat, classicus és premium villányi, valamint egyéb más magyar borvidékekről válogatott cabernet franc borokat.
A 150 fős fórumon 40 belépőjegyet vásárló borkedvelő is részt vehet a meghívottak mellett, a jegyek ára 16.900 Ft, amely az egész napos (10.00-18.00) rendezvény részvételi díja, tartalmazza a kávészüneteket, az ebédet és a borkóstolókat is.

Előadások
NOV.
24
P
10:00
18:00
Franc&Franc Fórum
Palkonya - Mokos Pincészet színházterme
Több, mint 10 jegy
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×