Messiás

Komolyzene

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Händel Messiása a barokk zene és általában az oratóriumtörténet egyik legismertebb és legnagyobb hatású alkotása. A tisztán bibliai szövegekből összeállított háromrészes mű mintául szolgált Haydn számára két kései oratóriumának megkomponálásakor, de tablóképszerű, nem szigorúan történeti szerkesztésű, inkább szemlélődő jellege Liszt Krisztusában is visszaköszön. Händel számára ez a mű hozta el az igazi áttörést a zeneszerzői sikerek terén, annak ellenére, hogy az egész estés művet még saját magához képest is rendkívül gyors tempóban, 24 nap alatt komponálta meg. Bár ebben segítségére volt néhány korábbi művének az újbóli felhasználása is. A három részből álló oratórium első része a Megváltó megjövendöléséhez és megszületéséhez kapcsolódik, a második rész földi életével, halálával és feltámadásával foglalkozik, míg a harmadik afféle filozofikus epilógus, mely az örök életet és a világ végső napjait szemléli. A második rész zárókórusa, a Halleluja a zenetörténet leghíresebb tételei közé került.

Műsor:
Georg Friedrich Händel: Messiás

A hangverseny a Savaria Barokk Zenekar és a Pannon Filharmonikusok koprodukciója. A barokk zene iránt rajongó zenebarátainkra gondolva a Savaria Barokk Zenekar karácsonyi ünnepi hangversenyére és a januári Messiás előadására 30% kedvezménnyel kombinált jegy vásárolható a Kodály Központ jegypénztárában.

Előadások
JAN.
14
2021
19:00
Messiás
Pécs, Kodály Központ
Több mint 10 jegy
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Pannon Filharmonikusok

Közreműködik:
Ducza Nóra - szoprán
Jónás Krisztina - szoprán
Bakos Kornélia - alt
Biri Gergely - tenor
Jekl László - basszus
Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus (karig.: Dobos László és Vass András)
Savaria Barokk Zenekar
Vezényel: Németh Pál

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×