Tankréd

koncertszerű előadás

Koncert előadás

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Nem minden opera népszerűsége töretlen a zenetörténet során. Vannak, melyek a bemutatón megbuktak, ma pedig népszerűek, mások a maguk korában legendás sikereket hoztak, de később eltűntek a színpadokról. Rossini Tankréd című operája inkább az utóbbiak közé tartozik. Az 1814-es bemutató annak ellenére hozott nagy sikert, hogy az előző héten ugyancsak Velencében bemutatott Rossini opera megbukott, és az első két előadást félbe kellett szakítani a női főszereplő gyenge teljesítménye miatt. A harmadik előadásig kellett várni, hogy teljes változatban megszólaljon az alkotás. A következő években színre került Pesten, Kolozsváron, de például Amerikában is, majd az 1840-es években hosszú időre teljesen feledésbe merült, teljes terjedelmében máig ritkán hallható. A műnek két változata létezik: az első velencei változat vidám befejezést kapott, míg a későbbi ferrarai változat Voltaire drámáját követi, mely Tankréd halálával zárul. A kétfelvonásos operát Rossini két másik operával párhuzamosan komponálta, de még így is sikerült kompenzálnia a szövegkönyv több esetlenségét is.

Műsor:
Gioacchino Rossini: Tankréd - koncertszerű előadás

Közreműködik:
Maria Barakova - Tancredi
Giuliana Gianfaldoni - Amenaide
Szergej Romanovszkij - Argirio
Nicolo Donini - Orbazzano
Chiara Tirotta - Roggiero
Valeria Girardiello - IsauraCoro Ventidio Basso (karigazgató: Giovanni Farina)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Nikolas Nägele

Az előadás a MÜPA és a Pannon Filharmonikusok koprodukciója.

Előadások
JAN.
31
2021
18:00
Tankréd
koncertszerű előadás
Pécs, Kodály Központ
Több mint 10 jegy
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×