Fazekas István

Béres

Dráma

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Béres József, a Széchenyi–díjas kutató–feltaláló a hetvenes évek elején alkotta meg a Béres Cseppet. 1975–ben kuruzslás vádjával eljárás indult ellene. Következő évben bejelentette a szabadalmat, amely gyógyhatású készítményként került forgalomba. 2000–ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították A drámai fordulatokban bővelkedő kortárs színmű megrendítő képet fest a Kádár–korszak bürokratikus viszonyairól, mely minden újat, egyénit, a hivatalos iránytól eltérőt gáncsolt. Béres József hűséges maradt elveihez, az akkori hatalom nyomása ellenére sem hagyta el hazáját, ragaszkodott ahhoz, hogy találmánya Magyarországon szolgálja a betegek gyógyulását.
„…Egyszer csak behívattak a Központi Bizottságba Aczél elvtárshoz, aki azt mondta nekem: „Annyi pénzt adok magának, amennyit akar, amennyit kimond a száján, csak hagyja el ezt az országot, és adja át a naplóit, kutatási eredményeit annak, akit én megnevezek.” Erre azt válaszoltam: „Az én őseim itt éltek, itt haltak meg, itt gürcöltek, itt fizettek adót. Nekem nem átjáróház ez az ország. Én szeretem ezt a népet, és nem hagyom el.” (Béres József)
A világhíres kutató–feltaláló halálának tizedik és a gyógyszer–szabadalom benyújtásának 40 éves jubileumán az Újszínház ezen előadással tiszteleg a Béres–életmű előtt.

Az előadás támogatója: NKA

Előadások
OKT.
13
P
19:00
Béres
Új Színház Nagyszínpad
Több, mint 5 jegy
 
NOV.
17
P
19:00
Béres
Új Színház Nagyszínpad
Több, mint 5 jegy
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Kerényi Imre

Szereplők:
Béres József, kutató: Koncz Gábor
Ügyész: Vass György
Ágika, Komlós felesége: Timkó Eszter
Komlós Sándor, felvidéki magyar költő: Szakács Tibor
Katinka,a kislányuk: Prokopiusz Fanni/Ambrus Kincső
Bözsi mama, Ágika édesanyja: Tordai Teri
Szemcsák János, Béres gyerekkori barátja: Csurka László
Kaponyás Bácsi, raktáros: Nagy Zoltán
Katalin, Béres felesége: Esztergályos Cecília
Szúró, Béres munkahelyi felettese: Mihályi Győző
Simon, Béres asszisztense: Jánosi Dávid
Havas, az MSZMP vidéki kádere: ifj.Jászai László
Dongó, az MSZMP vidéki kádere: Almási Sándor
Rózsa, minisztériumi munkatárs: Bordán Irén
Macsali doktornő: Brunner Márta
Hagara professzor: Báhner Péter
Váncsa, a Csehszlovák Kommunista Párt kádere: Viczián Ottó
Rendőrök: Darányi Ádám, Hajdú Ádám
Táncosnő: Szelőczey Dóra


Ügyelő: Báhner Péter
Dramaturg: Falussy Lilla
Koreográfus: Román Sándor
Díszlet-és jelmeztervező: Húros Annamária
Rendező munkatársa: Szelőczey Dóra

VIDEÓ GALÉRIA
GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×