BonBon Matiné

BonBon Sextet: Fehérlófia

Zenés játék

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A Fehérlófia az egyik legismertebb és egyben legarchaikusabb magyar népmese. Évszázadok óta adódik szájról szájra, hiszen olyan sok bölcsességet, tudást rögzít, ami koroktól függetlenül érdekes és érvényes mindenki számára. Dobszay-Meskó Ilona, kortárs zeneszerzőnő és Tarr Ferenc, szövegíró ezért is döntött úgy, hogy ebből a csodálatos meséből modern hangzású zenejátékot készít. Céljuk egyrészt ezt az izgalmas történetet hitelesen, a mai ember számára is érdekes módon előadni, ugyanakkor céljuk az is, hogy a legfiatalabbak a darabot hallgatva kedvet kapjanak a klasszikus zene hallgatásához. Ebben bátorítja őket a zeneszerzőnő korábbi darabjának, a Jancsi és Juliska című zenejátékának sikere, mely CD-n is megjelent. És ebben segíti őket Lukácsházi Győző is, aki a műsor elején röviden megismerteti a közönséget a darabban szerepet játszó hangszerekkel. A felnőtté váló, sok kalandot megjáró hős története reményeink szerint nemcsak a fejlődni akarás, a küzdés, az önfeláldozás értékeit mutatja majd be, hanem azt is, hogy a kortárs zenétől nem érdemes félni!

Előadások
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×