Folklór előadás hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán

Néptánc

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Folklór előadás Hajós városnézéssel egybekötve

A Magyar Állami Népi Együttes, Duna Művészegyüttes, Hungária Népi Együttes és Zenekar a magyar zenei élet legkiemelkedőbb képviselői, rendszeresen színvonalas műsort adnak a Duna Palotában és a Budai Vigadóban. Mindhárom együttes a magyar népzenei élet kiemelkedő képviselője, melyek 1951, 1957 illetve 1952 óta működnek. Rendszeresen fellépnek itthon és külföldön. Mindhárom együttes 30 tagú. Koreográfiájuk autentikus táncanyagra épül, melyek közül néhány, évszázadokra visszanyúló mozgásanyag felhasználásával dolgozza fel az elzárt falvak féltve őrzött hagyományait. Az előadott táncok segítségével megismertetik a közönséget Magyarország és a magyar lakta területek zene, tánc és öltözködési kultúrájával.

Koronázza meg estéjét egy felejthetetlen éjszakai vacsorás hajótúrával! A koncertet követően hostesseink a színházból egyenesen a hajóhoz kísérik Önt, ahol a főbb magyar kulináris specialitások mellett nemzetközi kedvencek is megtalálhatóak svédasztalos tálalásban, korlátlan fogyasztással.

HELYSZÍN:
Duna Palota

Budapest 1895-ben épült híres neo-barokk épülete korábban a lipótvárosi kaszinó szerepét töltötte be. Olyan világhírű zeneszerzők vezényeltek előadásokat, mint Bartók, Dvorak vagy Kodály. Ezekben az időkben az épület arisztokrata klubhelységként volt ismeretes, ahova nem a szerencsejáték űzése végett jártak, hanem kulturális kikapcsolódásért. 1951 óta az épület a Belügyminisztérium kulturális eseményeinek ad otthont.

• 19:30: Érkezés a színházba
• 19:45: Hostesseink a helyükre kísérik Önöket
• 20:00: Az előadás kezdete
• 21:45: Az előadás vége, hostesseink elkísérik Önt a hajóhoz

• 22:00: Beszállás a hajóba, minden vendégünknek egy üdvözlő itallal kedveskedünk, a büfé vacsorát az összes vendégünk megérkezését követően szolgáljuk fel. A program egyedi atmoszféráját egy tehetséges cimbalomművésszel kiegészített háromtagú vonószenekar szolgáltatja. A cimbalom, a hegedű és a nagybőgő egyedi kombinációja a régi idők Magyar szalonjainak hangulatát idézi meg.

Menü
Magyaros vegyes hideg ízelítők
Tradicionális tepertőkrém, magyaros juhtúrókrém

Levesek
Alföldi gulyásleves csipetkével
Zöldségleves

Meleg főételek
Mini töltött káposztatekercs
Paprikás csirkecomb
Roston csirkemell filé bazsalikomos sajtmártás
Fűszeres sertés tarja kakukkfüves mustármártás
Roston tengeri halfilé Chardonnay mártás

Vegetáriánus ételek és köretek
Fetasajtos polenta grillen
Párolt és grillezett zöldségek
Spenótos nokedli mustáros gombás mártással
Röszti háromszög
Steak burgonya
Galuska

Saláták
Friss idénysaláták dresszinggel
Olasz tésztasaláta
Cézár saláta
Majonézes kukorica saláta

Gyümölcskosár
Idény- és egzotikus gyümölcsökből

Desszertek
Házi rétes variációk
Somlói galuska
Mini tortácskák
Európa desszert költemények

Italok
1 pohár üdvözlő ital, 1 pohár bor vagy 1 pohár üdítő 1 üveg ásványvíz

• 23:30: A hajózás vége, a hostesseink örömmel hívnak Önnek taxit amennyiben igényt tart rá
Előadások
SZEPT.
22
P
20:00
Folklór előadás hajós városnézéssel és svédasztalos vacsorával a Dunán
Duna Palota
Több, mint 5 jegy
 
SZEPT.
24
V

25
H

26
K

27
Sze

28
Cs

29

OKT.
1

3

4

5

8

9

10

11

12

13

15

16

17

18

19

20

23

31

NOV.
4
Szo

DEC.
2

Nem értékesíthető
 
GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×