Dohnányi bérlet III. 2018/19

Hangverseny az Aprószentek emlékére

Komolyzene

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Gyermekkórusa
(karigazgató: dr. Matos László),
Borsódy László (trombita),
Zemlényi Eszter, Ducza Nóra, Meláth Andrea (ének)
Vezényel: Martin Haselböck

Joseph Haydn öt évvel fiatalabb fivére, Michael Haydn több mint négy évtizeden át szolgált Mozart szülővárosában, Salzburgban. A korszak szinte összes műfajában alkotott, egyházzenéjét pedig különösen kiemelkedőnek tartották: bátyja is fejet hajtott Michael templomi muzsikája előtt, a 19. század elején E. T. A. Hoffmann a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel emlékezett meg róla. „Minden zeneértő és a zenei irodalmat ismerő régóta tudja már, hogy egyházi zeneszerzőként Michael Haydn minden idők és minden nemzetek legjobb mesterei közé tartozik”. A koncerten a korszak egyik legvirtuózabb trombitaversenye és Joseph Haydn szimfóniája mellett két olyan műve hangzik el, melyet az aprószentek, azaz a Jézus születését követő gyermekmészárlás ártatlan mártírjainak – innocentes martyres – emlékliturgiájához írt.

Műsor:
Hangverseny az aprószentek emlékére

M. Haydn: Missa sub titulo Sancti Leopoldi in festo Innocentium, MH 837
M. Haydn: C-dúr trombitaverseny, MH 60
M. Haydn: Vesperae pro festo Sactorum Innocentium (részletezés)
szünet
J. Haydn: e-moll szimfónia "Gyász", Hob.I:44

Előadások
JAN.
15
2019
19:30
Dohnányi bérlet III. 2018/19
Hangverseny az Aprószentek emlékére
Zeneakadémia Koncertközpont, Nagyterem
Dohnányi bérlet 2018/19
Több, mint 10 jegy
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×