Zwack Unicum Ház látogatás unicum kóstolóval

Magyar nyelvű túra

Borkultúra, gasztronómia

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

“Dr. Zwack! Das ist ein Unicum!” – jelentette ki II. József amint megkóstolta a királyi orvosa által készített főzetet és megalkotta a legendás elnevezést.
Magyarország legismertebb és egyben legrejtelmesebb likőrje a Zwack család évszázados titkait őrzi. Az ital receptjének megőrzéséhez több hőstörténet is kötődik, többek közt az az eset, amikor a Zwack gyár 1948-as államosításakor a család hamis receptúrát adott át a kommunista államnak, így megőrizve az Unicum függetlenségét.
A pontos előállítási mód és recept máig sem ismert, azt azonban tudjuk, hogy több mint 40 féle gyógynövény alkotja összetevőit, melyeket finomszeszben áztatnak, majd lepárolnak használat előtt.
A közel 150 éves vállalat és alapító családja elképesztő történetei elevenednek meg egy rövidfilm formájában a Zwack gyár vetítőtermében, a túra első állomásaként. A látványos bevezető után, testközelből is találkozhat a legendás ital történelmével az Unicum kiállításon, mely a családi ereklyéktől a cég korszakalkotó plakátkampányáig széleskörű betekintést enged ebbe a kevéssé ismert világba.
A túra fénypontjaként egy szakértő kíséretében tekinthet a színfalak mögé, a gyár pincéjében, ahol több mint 500 fahordó őrzi a Zwackok büszkeségét. Ismerkedjen meg az Unicum legtisztább formájával és kóstolja meg a különböző típusokat egyenesen a hordókból. Összesen 3 Unicum verzió kerül bemutatásra, többek közt a "szűretlen Unicum", melyet egyedül itt ízlelhet meg. Emellett találkozhat a zamatos Unicum Szilvával és a "legnemesebb" Unicummal, a dupla hordós érleléssel készült Unicum Riservával.
Legyen részese egy bódító és feledhetetlen utazásnak, Magyarország kedvenc gyomorkeserűjével!

Program tartalma
Belépő az Unicum Házba audio guide-dal
Film vetítés a Zwack család és a gyár történetéről
Hordóból csapolt Unicum, Uncium Szilva és exklúzív Unicum Riserva kóstoló.

Időtartam: 1 óra

Előadások
11:00
12:00
Zwack Unicum Ház látogatás unicum kóstolóval
Magyar nyelvű túra
Zwack Múzeum és Látogatóközpont
Több mint 5 jegy
 
15:00
16:00
Zwack Unicum Ház látogatás unicum kóstolóval
Magyar nyelvű túra
Zwack Múzeum és Látogatóközpont
Több mint 5 jegy
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×