Mark St. Germain

Táncórák

Színmű

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni. Lépegetnek egymás felé, először kicsit ügyetlenül, aztán kíváncsi figyelemmel, milyen is a másik világa. Ahogy megismerik egymást, önmagukkal is szembesülnek, s érzelmekből szintén ?leckéket vesznek?. Külön-külön és közösen is megpróbálnak ?kitáncolni? a maguk komfortzónájából, amelyben jó ideje éldegélnek.

Az utolsó óra és az Istenek tanácsa után ismét Mark St. Germain-darabot tűz műsorra a Rózsavölgyi Szalon. Az amerikai drámaíró 2014-ben írott romantikus és szellemesen szórakoztató színműve ? azon túl, hogy ajtót nyit az autisták világára ?egyben elgondolkoztat is: mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen mindenki másképp egyforma.

Magyarországi bemutató

ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Dicső Dániel

Szereplők:
Senga:Ullmann Mónika
Ever:Józan László

díszlettervező: Enyvvári Péter
jelmeztervező: Cselényi Nóra
dramaturg: Hárs Anna
fordító: Hárs Anna

GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×