Nemzetek zenéje - Magyar est

Komolyzene

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Liszt, Dohnányi és Bartók műveiből

Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica gordonkára és zongorára
Bartók Béla: I. rapszódia hegedűre és zongorára
Bartók Béla: Duók hegedűre és gordonkára
Liszt Ferenc: Tristia-Obermann völgye – zongoratrió, Orfeusz – zongoratrió
9. magyar rapszódia, Pesti karnevál - zongoratrió

Liszt Ferenc (1811-1886) minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze, aki egyben a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője.Műveinek nagy részét zongorára írta, ezek zömének eljátszásához rendkívüli technikai tudás szükséges. Bizonyos alkotásainak viszonylagos ismeretlensége azzal magyarázható, hogy rengeteg darabot komponált: mintegy 400 eredeti művének zöme virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, mise. Összesen kb. 1400 művet komponált (beleszámolva eredeti műveit, átiratait stb.), amivel minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. A programzene lelkes támogatója volt. Átiratokkal is foglalkozott, és az olyan legbonyolultabb zenekari művekkel is megbirkózott, mint például Beethoven szimfóniáinak átirata szólózongorára. Művei a világ minden részén elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak.

Mint előadó, Európa-szerte ünnepelt zongoravirtuóz, a nehéz és mások számára néha érthetetlen zongoraművekkel a modern zongoratechnika, a modern zongorairodalom, és a modern zongoratanítás megalapozójának számít. Ezek a darabok magára a hangszerre, annak fejlődésére is hatottak. Liszt zongorajátékának alakulására két művész volt hatással. Az első Paganini, aki azt bizonyította számára, hogy a művészi mondanivaló, a hatás szolgálatába állított virtuozitás az új zene nélkülözhetetlen, éltető eleme. A másik Chopin, aki a poétikus tartalom és előadásmód alkalmazására ébresztette rá.

Hangversenyünkön az Orfeusz és a Tristia- Obermann völgye, a korabeli trió-átiratok költői romantikáját tárja a hallgatóság elé. Liszt Ferenc muzsikáló-játékkedve mellett a Pesti Karnevál arról is hírt ad, hogy milyen fantasztikus dolog, ha a zeneszerző humora mellé rendkívüli virtuozitás is párosul.

Dohnányi Ernő (1877-1960) még zeneakadémistaként, 1895-ben írta 1. opusszámmal ellátott művét, a c-moll zongoraötöst, amelyet Koessler közbenjárására Johannes Brahms is megismert, és előadatott Bécsben, még 1895-ben. 1897-ben Richter János meghívta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szólistájának. Az ő révén mutatkozott be Londonban, 1898-ban, amivel megvetette világhírnevének alapjait. Az angol fővárosban fergeteges sikert aratott, egyre újabb és újabb koncerteket követeltek tőle, és az újságok is oldalakat szenteltek méltatására. 1899 márciusában megnyerte a bécsi Bösendorfer zongoragyár által meghirdetett zeneszerzői versenyt, op. 5-ös e-moll zongoraversenye egytételes változatával. Az 1899/1900-as évad során lépett be a világutazó koncertzongoristák körébe.1903–1905 között Bécsben, majd 1915-ig Berlinben volt a Zeneakadémia professzora, 1915 végétől Budapesten működött. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején Bartókkal és Kodállyal együtt a zenei direktórium tagja volt.1919–1944 között a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagya, 1931–1934 között a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatója, majd a Zeneakadémia főigazgatója volt. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal is elismerték.

A második világháború kitörésével élete legfordulatosabb és egyben legkeservesebb szakaszához érkezett. 1944 őszén harmadik feleségével közösen úgy döntöttek, hogy annak gyermekeivel együtt végleg elhagyják Magyarországot. Ezt követően három éven át egy ausztriai faluban várták a háború végét és a koncertélet rendeződését – kétségbeejtő anyagi körülmények között. Innen egyéves argentínai kényszerkitérő és számtalan nehézség után 1949-ben érkezett meg a család az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Florida State University zongora- és zeneszerzés-professzori állást kínált neki. Ő örömmel fogadta el az ajánlatot, s az év novemberétől haláláig, 1960-ig egzisztenciális gondoktól ugyan nem mentes, de a háborús éveknél összehasonlíthatatlanul harmonikusabb, nyugodtabb periódust töltött Florida fővárosában, Tallahassee-ben.

Dohnányi legtöbbet játszott művei között tartjuk számon a Ruralia hungaricá-t. Az édesanyjának ajánlott művel valószínűleg maga Dohnányi is elégedett lehetett, mivel az eredetileg hét darabból álló zongorás változatból (op. 32/a) több átiratot is készített: ötöt zenekarra (op. 32/ b), hármat hegedűre és zongorára (op.32/c) és egy tételt pedig gordonkára és zongorára (op. 32/d) írt át. A művet mind a szakma, mind a közönség egyöntetű elismeréssel fogadta. A Pécsen 1924. szeptember 24-én a szerző által bemutatott mű a zongoraművész repertoárjának egyik legnépszerűbb darabjává vált, rendszeresen játszotta, illetve vezényelte külföldön és belföldön egyaránt. A Filharmóniai Táraság egy 1928-as londoni turnéján például a Morning Post kritikája (1928. június 16.) szerint olyan sikerrel fogadta az angol közönség a mű zenekari változatát, hogy az utolsó tételt meg kellett ismételni.

A kompozícióban mélységes hazaszeretetéről vall a zeneszerző. Dohnányit közelről érintette Trianon, szeretett szülővárosának, Pozsonynak elszakítottságát élete végéig nem tudta elfogadni. A londoni British Library Dohnányi-gyűjteményében található egy 1944-es rádióműsor fogalmazványa, melyben Dohnányi gyermekéveire emlékezik. Szülővárosára utalva fájdalmasan tör ki belőle a kérdés: „Vajha még a miénk lesz ez a város?” Talán nem véletlen, hogy ebben az opusban Nagy-Magyar­ország területéről, javarészt Erdélyből válogatta össze a feldolgozott népdalokat.

Bartók Béla (1881- 1945) legnépszerűbb művei hangzanak el hangversenyünkön, melyek az integritás-eszme zenei megfogalmazásai.1927-ben sor került Bartók első amerikai hangversenykörútjára, ahol saját műveit adta elő. Ebből az alkotó periódusból származó művei: Két rapszódia hegedűre és zongorára (1928), Negyedik és Ötödik vonósnégyes (1928, 1934), a Cantata profana (1930), valamint az első kötetek a 153 darabból álló Mikrokozmosz sorozatból, amelyen 1926-tól 1939-ig dolgozott. Mint említettük, IV. vonósnégyes befejezése után – szinte egyszerre írta a két hegedűrapszódiáját, eredetileg zongorakísérettel. Zenekarra szintén 1929-ben hangszerelte át a műveket. Az I. rapszódia a népszerűbb, ismertebb darab, a nagy előd Liszt Ferenc szellemében fogant alkotás. Ajánlása Szigeti Józsefnek szól, aki 1929-ben mindkét változatban bemutatta (Berlinben, illetve Königsbergben). A művet Pablo Casalsra gondolva 1929-ben gordonka-zongora változatban is feldolgozta.

A kompozíciót megnyitó Lassú verbunkos-dallama Maros-Torda megyei táncból származik, a Friss Temes megyében gyűjtött román táncdallamokat dolgoz fel, a szilaj mulatság tetőpontjára érve azonban a zeneszerző ismét visszaidézi a Lassú zenei anyagát (a második változatban a befejezésnél a Friss elején hallott dallam tér vissza).

„Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen annak az integritás- gondolatnak megtestesüléseként fogható fel, melyet ma Magyarországon annyira hangoztatnak” - írta Bartók 1931-ben kelt levelében.

A 44 duó két hegedűre (Sz. 98, BB 104) című sorozat a szerző 1931-ben keletkezett műve, amely elsősorban pedagógiai célzattal készült. E cél azonban nem a hegedűjáték elsajátítására, hanem a hegedűs kamaramuzsikálás technikai-zenei gyakorlatára irányul, mint ilyen tehát nagyban különbözik Bartók egyéb pedagógiai műveitől.

Hangversenyünkön - Szabó Péter átiratában, hegedűre és gordonkára- hangzik el 10 duó a népszerű sorozatból.

Előadások
MÁRC.
14
2019
19:30
Nemzetek zenéje - Magyar est
Budapest, Uránia Díszterem
Több mint 5 jegy
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS

Közreműködők:

Oláh Vilmos hegedű
Szabó Péter gordonka
Lajkó István zongora

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×