Tar Sándor - Keresztury Tibor

A te országod

a Forte Társulat előadása

Egyéb színházi esemény

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

„Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában” – írta róla Bodor Ádám, s valóban: a tragikus sorsú Tar Sándor a magyar mélyvilág leghitelesebb ismerője. Hősei a történelem számkivetettjei: a megalázott, megnyomorított, a térkép szélére, a társadalom peremére szorított kisemberek, akiknek sosem osztanak lapot. Lenézett melósok, akik egész életükben építették, úgymond, a szocializmust, hogy aztán magukra maradjanak, s a rendszerváltásba végképp belerokkanjanak, belehaljanak.

Ebbe a vigasztalan, egyszerre drámai és abszurd történetbe enged betekintést nagy empátiával és rengeteg humorral a vesztesek nyelvét úgyszintén jól beszélő Keresztury Tibor darabja. A brutálisan nyers, realisztikus eseményeket költői víziókká oldó előadás a Forte Társulat már megszokott kreatív energiája és radikális színpadi eszköztára révén olyan erővel rántja be a nézőt a mindenkori alullévők világába, hogy hatása alól egykönnyen aligha szabadulhatunk.

Farkas Ferenc Öt kis gyermekkar Kassák Lajos verseire című gyűjteményéből a Vadászó csiga és a Harangoznak című kórusművek az örökös hozzájárulásával hangoznak el az előadásban.

Az előadás hossza 110 perc, szünet nélkül.

Előadások
JÚN.
11
K
19:00
A te országod
a Forte Társulat előadása
Pesti Színház
Több mint 5 jegy
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Horváth Csaba

Szereplők:
Andrássy Máté, Fehér László, Földeáki Nóra, Horkay Barnabás, Kádas József/Hegymegi Máté,Krisztik Csaba/Hevesi László e.h., Kurta Niké, Nagy Norbert, Novkov Máté/Gyulai-Zékány István e.h.,Pallag Márton, Zsigmond Emőke/Molnár G. Nóra e.h./Ténai Petra e.h.

dramaturg: Garai Judit
kórusok: Ökrös Csaba
jelmez: Benedek Mari
díszlet: Mocsár Zsófia
fényterv: Payer Ferenc
produkciós vezető: Kudron Anna
rendezőasszisztens: Kovács Henrietta

GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×