Díszletek közt

Szentendrei Teátrum 50

Kiállítás

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Ötven évvel ezelőtt a Színház és Filmművészeti Főiskola hallgatói – élükön egy rendező szakos fiatalemberrel, Zsámbéki Gáborral – kitalálták, hogy Szentendre Fő terén nyári színházat kellene működtetni. A főiskola egyik tanára, Békés András, az Operaház rendezője a kezdeményezés élére állt, aminek eredményeképpen 1969 nyarán már be is mutatták az első előadást. A Szentendrei Teátrum hamarosan a magyar színházkultúra emblematikus helyszínévé vált.

Ötven év sikerekkel teli, olykor megtorpanásokkal tűzdelt történetét, több mint félezer színházi produkcióját egy kiállítás természetesen nem képes a teljesség igényével bemutatni, de felidézheti motivációit, felejthetetlen előadásait, színházi eredményeit, nagyszerű szereplőit, néhány varázslatos díszletet – a nyári könnyedség és a magas színvonalú szakmaiság találkozásának azt a bensőséges hangulatát, amely az elmúlt fél évszázadban oly sok ember számára emlékezetessé tette a Szentendrei Teátrumot.

Legendás előadásokat, zseniális, halhatatlan művészeket jelenít meg ez a múltidéző kiállítás, amely alkalmat kínál a számvetésre és a lehetséges jövő újragondolására is. A tárlat, amely egy kutatócsoporttal való együttműködés eredményeként valósult meg, eddig nem ismert dokumentumokkal, fotókkal, új információkkal, adalékokkal várja a látogatókat Szentendre patinás Fő terén – éppen ott, ahol ez a nagyszerű történet ötven évvel ezelőtt elindult.

Kurátor: Szilágyi Zsófia Júlia

Szentendrei Képtár
(Szentendre, Fő tér 2–5.)

Előadások
AUG.
22
Cs
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
23
P
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
24
Szo
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
25
V
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
27
K
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
28
Sze
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
29
Cs
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
30
P
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
AUG.
31
Szo
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
SZEPT.
1
V
10:00
18:00
Díszletek közt
Szentendrei Teátrum 50
Szentendrei Képtár
Több mint 5 jegy
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×