Alekszej Ny. Arbuzov

Kései találkozás

Vígjáték

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Éjszakánként elég meghökkentően viselkedik a tengerparti gyógyszálló egyik idős hölgylakója: mezítláb átmászik az ablakon, kiszökik a szanatóriumból, énekel a holdfényes kertben, sirályokat etet. Éjjeli bohém kiruccanásaival persze felrúgja az intézmény szabályait. Huncut szórakozottságán meg is ütközik a szanatórium hasonló korú, szintén magányos, kissé morózus főorvosa: nem igazán elnéző a "vétkező" nővel. Próbálja rendre utasítani. Aztán lassan mégiscsak meglágyul. Vagyis kénytelen engedni annak: találkozni sohasem késő, mindenkinek szüksége van valakire, a boldogság pedig nem kényszer, az jön, ha hagyjuk, és emlékeztet minket arra, hogy élünk, még akkor is, ha a jelen esetleg már csak pillanatokban mérhető.

Alekszej Ny. Arbuzov kétszereplős darabja a tisztességben megőszült professzor és páciense kései találkozásának története. Lírai fordulataival, humoros, szerethetően ironikus jeleneteivel - jutalomjáték a színészeknek. 1997-ben jutalomjáték volt Tolnay Klárinak és Mensáros Lászlónak. Negyven évvel később jutalomjáték Molnár Piroskának és Jordán Tamásnak, akik évek óta kötődnek a Rózsavölgyi Szalonhoz, s nagyon szeretnek együtt játszani. Rendezőként Sándor Pál csatlakozik hozzájuk: így válik a hihetetlen páros hihetetlen hármassá.

Az előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!

ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Sándor Pál

Szereplők:
Molnár Piroska, Jordán Tamás

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×