Forward Live

Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Színmű

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A Djabe zenekar 2014-ben jelentette meg Forward címmel a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen készített albumát. A kritika és a hallgatók szerint is a zenekar pályafutásának legnagyobb szabású műve készült el. A lemez egyik legfőbb erénye, hogy olyan kompozíciók születtek, ahol a szimfonikus zenekar és a Djabe megszólalásban egyenrangú partnerek, a két zenei világ teljesen kiegészíti egymást, együtt képeznek egy új egységet.

Az eddig 42 országban szerepelt és több hazai és külföldi díjjal kitüntetett Djabe zenekar egyik legnagyobb vállalkozásáról Égerházi Attila a zenekar vezetője így nyilatkozott:

„2013-ban elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen közreműködik egy szimfonikus zenekar. Sikerült megállapodni a felvételek elkészítésében a Miskolci Szimfonikus Zenekarral és az eredményt most már bárki meghallgathatja.”

A Djabe új albuma azonban nem csak a szimfonikus hangzástól különleges, hanem a zenekar minden tagja tudása és zeneisége legjavát adja. Barabás Tamás, aki a kompozíciók nagy részét jegyzi és a szimfonikus részeket is írta, basszusgitár játékával bizonyítja, hogy nem véletlen tartják az egyik legjobb előadónak az egész világon ezen a hangszeren. Kovács Zoltán zongoristától megszokhattuk a nagyszerű és izgalmas billentyűs játékot, most azonban ő is többel járult hozzá a Forward sikeréhez. Ő hangszerelte és vezényelte a miskolci szimfonikusokat. Kovács Ferenc rendszerint trombitán és hegedűn is kiválót alkot. Banai Szilárd dobost nem csak a ritmikai alapokért, hanem muzikális teljesítményéért is érdemes megemlítenünk. Égerházi Attila ezúttal kompozícióival a régebbi Djabe hangzásvilágot hozta vissza. Akusztikus és elektromos gitárhangzásai is figyelemreméltóak.

Az album koncert bemutatójára 2015. november 10-én került sor Budapesten a Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar a teljes albumot eljátszotta. A karmester Reményi József volt. A Forward album anyaga mellett, a koncert műsorát két órásra kiegészítendő, Barabás Tamás szimfonikus verzióban újraértelmezte Jégvilág című kompozícióját, és született egy egyveleg régebbi Djabe számokból, szintén a szimfonikusokkal kiegészülve. A stúdió felvételen több vendégzenész is játszott, akik közül szerepükben a két legjelentősebb muzsikus, az azerbajdzsáni taros Malik Mansurov, és a hazai tablás Mótyán Tibor szintén ott volt az előadáson.

A Djabe és Miskolci Szimfonikus Zenekar Müpában adott koncertjének filmváltozatára nyugodtan mondhatjuk, hogy minden idők legjobb Djabe koncertfilmje.

Előadások
Forward Live
Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Müpa - Online stream
Több mint 5 jegy
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Közreműködők

Égerházi Attila (Gitár, ütőhangszerek)
Barabás Tamás (bassusgitár, electronic percussion)
Kovács Ferenc (trombita, hegedű, vokál)
Kovács Zoltán (zongora, billentyűs hangszerek)
Banai Szilárd (dobok)

Vendégek: Malik Mansurov (tar), Mótyán Tibor (tabla, didgeridoo, konga)

Vezényel: Reményi József
Írta: Barabás Tamás és Égerházi Attila
Szimfonikus részeket írta: Barabás Tamás
A szimfonikus részeket hangszerelte: Kovács Zoltán
GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×