Pécs, Kodály Központ

2017/18.

Musica Sacra bérlet 2017/2018.

J. S. Bach munkáit bemutató tavalyi sorozatot követően a 2017/2018-as évad oratórikus koncertjeinek mindegyike a legnagyobb szerzők egy-egy ikonikus egyházzenei művét tűzi műsorra. A sorozat a halottak napjához közeledvén, illetve a karácsonyi és a húsvéti ünnepkörben nyújt alkalmat az év jeles napjainak zenei megünneplésére, és ezzel együtt az ünnepi alkalom által felidézett események újbóli átélésére. A Mozart, J. S. Bach és Joseph Haydn műveiből álló koncertsorozat a barokk zene kiemelkedő alkotásait vonultatja fel. A Pannon Filharmonikusok a pécsi Fesztiválkórus felkészítésével folytatja azt az utat, melyet évekkel ezelőtt kezdett meg: a barokk műfaj korhű előadására való törekvéssel e stílus valódi szépségét tárja a hallgatóság elé. A sorozat koncertjei a legkiválóbb magyar és külföldön élő magyar származású barokk énekesek közreműködésével kerülnek bemutatásra.

A sorozat két koncertjére a Kodály Központban, egy hangversenyére a Pécsi Bazilikában kerül sor. Mindhárom hangverseny kezdési időpontja eltérő. A bérlet 3 koncertjén felül a bérletesek díjmentesen vehetnek részt a Pannon Filharmonikusok Joseph Haydn-Esterházy Péter: Hét utolsó szó című egyedi előadásán.

Várdai István koncertjéről író hallgató: "A szerdai koncert teljesen elvarázsolt, de csak annyira, mint máskor. Ma este viszont... volt egy pillanat, amikor annyira elmerültem a zenében, hogy teljesen elvesztettem az idő- és térérzékelésem (ezt hívják a pszichológusok flow-nak, nem?)."
(forum.index.hu)


A bérlet előadásai:

Mozart: Requiem
Hangverseny az elhunytak emlékére
2017. október 31. kedd 19.00
Kodály Központ
Mozart: Requiem K.626
Kovács Ágnes - szoprán
Balogh Eszter - alt
Szigetvári Dávid - tenor
Hámori Szabolcs - basszus
Budapesti Stúdió Kórus (karig.: Strausz Kálmán)
Vezényel: Vass András

Nékünk gyermek született
Karácsonyi ünnepi hangverseny
2017. december 20. szerda 19.30
Pécsi Bazilika
Poulenc: Négy karácsonyi motetta
Monteverdi: Laudate Dominum . 117. zsoltár
J. S. Bach: 147. kantáta "Herz und Mund und Tat und Leben"
Telemann: Uns ist ein Kind geboren - kantáta (Nékünk gyermek született)
Kovács Ágnes - szoprán
Gavodi Zoltán - alt (kontratenor)
Megyesi Zoltán - tenor
Hámori Szabolcs - basszus
Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus (karig.: Dobos László és Vass András)
Vezényel: Dobos László és Vass András

Krisztus hét szava
Húsvéti ünnepi hangverseny
2018. március 29. csütörtök 18.00
Kodály Központ
Haydn: Krisztus utolsó hét szava a keresztfán

Az est énekes szólistáti későbbi időpontban kerülnek meghirdetésre.

MR Énekkar (karig.: Pad Zoltán)
Vezényel: Dubóczky Gergely


Kijelölt

Foglalt

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×